Őrizetben a bántalmazók

2020. 06. 20., szo - 19:51
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Komárom-Esztergom megyei nyomozók néhány órán belül elfogták azt a két férfit, akik úgy megverték ismerősüket, hogy az belehalt sérüléseibe.

Halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság egy 39 és egy 43 éves férfi ellen. A gyanú szerint Sz. Gábor és D. Viktor 2020. június 20-át megelőzően otthonában bántalmazta egy ismerősét, aki később belehalt sérüléseibe. A rendőrségre június 20-án reggel érkezett a bejelentés a halálesetről, a kiérkező igazságügyi orvosszakértő pedig megállapította, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói még aznap elfogták az elkövetőket, akiket gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vettek. A rendőrség kezdeményezte a két gyanúsított letartóztatásának indítványozását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.