Öltözőből lopott

2019. 12. 19., cs - 10:30
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a fiatalkorút, aki egy kisbéri cég öltözőjéből pénzt lopott.

Eljárás indult ismeretlen tettes ellen, aki 2019. november 22-én délelőtt Kisbéren az egyik cég telephelyén, az öltözőszekrényben elhelyezett pénztárcából készpénzt lopott el. A rendőrök széleskörű adatgyűjtést végeztek, mely során azonosították az elkövetőt, akik gyakornokként dolgozott a bűncselekmény elkövetésének idején. A nyomozók a 16 éves fiatalt 2019. december 18-án gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte. Kihallgatása során azt állította, hogy a pénzt magára költötte, abból ruhaneműket vásárolt. Ellene lopás vétség elkövetése miatt indítottak büntetőeljárást.  

1

2

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.