Ő is előzetesbe került

2015. 10. 14., sze - 15:56
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Esztergomi Rendőrkapitányság további három bűncselekmény elkövetésével gyanúsította meg J. J.-t.

A 21 éves tokodaltárói J. J.-t és a 30 éves, szintén tokodaltárói K. S.-t 2015. október 12-én akkor fogták el a rendőrök Nyergesújfalun, amikor visszatértek ahhoz az üzlethez, amelyből kétszer már tulajdonítottak el illatszereket. Ezúttal nem léptek be a boltba, a kirakaton át szemlélték a készletet. Az eladók felismerték őket és értesítették a rendőrséget.

 

Elfogásukkor a rendőrök átvizsgálták a gyanúsítottak ruházatát. Az idősebbik több nadrágot is viselt, amelynek egyik lábszárában egy tusfürdőt találtak a járőrök, akik ezt követően rétegről rétegre nézték át a gyanúsított ruházatát. Egy másik nadrág zsebéből két nyaklánc került elő, amelyről a férfi azt állította, hogy a piacon vásárolta. A rendőrök még aznap megcáfolták K. S. vallomását, megtalálták ugyanis azt az üzletet, ahol hiányként tartották számon a bizsukat, de feljelentést még nem tettek ellopásuk miatt.

 

A rendőrök annak is utánanéztek 2015. október 12-én, hogy J. J.-vel szemben milyen bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást a hatóságok. A nyomozók többet is találtak. Kiderült, hogy az Esztergomi Rendőrkapitányság a fentieken túl üzletszerűen elkövetett lopás vétség, közokirat hamisítás bűntette, a Dorogi Rendőrkapitányság pedig lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat ellene büntetőeljárást.

 

J. J.-t az Esztergomi Rendőrkapitányság őrizetbe vette, az Esztergomi Járásbíróság pedig 2015. október 14-én elrendelte előzetes letartóztatását. K. S. az ellene folyó büntetőeljárás ideje alatt szabadlábon védekezhet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.