Nézeteltérés a balatonfenyvesi vasútállomáson

2014. 11. 04., k - 08:34
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Korábbi sérelmek miatt egy férfi rátámadt volt párjának új élettársára, járművét rugdalta.

A Fonyódi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy balatonfenyvesi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján a 39 éves balatonfenyvesi férfi – korábbi sérelmek és nézeteltérések miatt - 2014. november 3-án nap 10 óra körüli időben a balatonfenyvesi MÁV-parkolóban volt párjának új társára és járművére támadt. A férfi kinyitotta a jármű vezető oldali ajtaját és volt élettársának párja felé több alkalommal támadó jellegű mozdulatot tett, és vállon ütötte. A sértett a bántalmazást követően becsukta a gépkocsi ajtaját, majd a későbbi gyanúsított több ízben megrúgta a jármű vezető oldali ajtaját és a tanksapka körül a karosszériát. A rendőrök Sz. Rudolfot előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra, ahol – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.