Nem jutott messzire

2018. 05. 17., cs - 12:26
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai rendőrök három órán belül elfogták a lopás gyanúsítottját.

Bécsből érkezett Tatabányára S. János 2018. május 16-án. Budapesten át Szekszárdra akart eljutni, így megkérdezett egy pizzafutárt, elvinné-e őt egy darabon. Mikor a férfi nemmel válaszolt, S. János megvárta amíg a sértett kiszáll az autójából, bemegy az egyik lépcsőházba. Ezután beszállt a gépkocsiba és elhajtott vele. Bejárta vele a várost, majd végül egy zsákutcában állt meg. Magához vette az autóban talált készpénzt és a sértett iratait, majd gyalogosan távozott, a járművet pedig az utcában hagyta. Nem jutott azonban messzire, a tatabányai járőrök három órán belül elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. Az 55 éves férfi gyanúsítotti kihallgatásán elmondta a nyomozóknak, hogy nem akarta ellopni az autót, csak úgy gondolta, azzal gyorsabban eléri úti célját, mint vonattal.

1

S. János ellen a rendőrség lopás vétség és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A férfit a Tatabányai Rendőrkapitányság őrizetbe vette és előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására.

2


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.