Nem jutott messzire
Parkoló autóból lopott egy férfi Esztergomban. Miközben menekült a helyszínről, balesetet okozott – mint kiderült – bódult állapotban.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/EgomLead_68.jpg?itok=Vy857D8t)
Egy esztergomi parkolóban hagyott autóból lopott el egy táskát és egy mobiltelefont Sz. Gergely 2021. december 21-én délelőtt. Miután magához vette a zsákmányt, sietősen elhajtott a helyszínről. Nem jutott azonban messzire, néhány utcával arrébb ugyanis belerohant egy, az út mellett álló trélerbe. Kocsiját hátrahagyva gyalog elmenekült a helyszínről. Kivette a lopott táskában lévő pénzt, a retikült pedig egy szemetesbe dobta. A kiérkező rendőröknek elég volt 10 perc ahhoz, hogy elfogják a férfit, akinél megtalálták a lopott pénzt és mobiltelefont. Sz. Gergellyel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami negatív lett, viselkedéséből azonban gyanították, hogy valamilyen bódító szer hatása alatt áll, amit a drogteszt igazolt.
A 39 éves férfi ellen lopás bűntett és kábítószer birtoklása vétség elkövetése miatt büntetőeljárást indítottak. Emellett vizsgálják, hogy megvalósította-e a bódult járművezetés bűncselekményt.