Nagyértékű autót loptak – elfogták a párost

2022. 05. 09., h - 10:13
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai négy napig keresték forrónyomon az autót, és a maratoni munka végül eredményt hozott.

 

Egy közel 7 millió forint értékű autót tulajdonítottak el ismeretlen tettesek 2022. május 2-án fényes nappal egy kecskeméti utcából. A jármű délben még megvolt, de estére a tulajdonosa csak hűlt helyét találta. A helyi nyomozók azonnal megkezdték a lopás körülményeinek felgöngyölítését. Adatot gyűjtöttek, és sziszifuszi munkával ellenőrizték a térfigyelő kamerák felvételeit, elemezték a lehetséges útvonalakat. A kecskeméti városrendészet segítségével végül sikerült is feltérképezni az autó mozgását, a kamerák felvételei alapján beazonosították az ismeretlen tetteseket. A rendőrök felismerték az autóban ülő R. Jánost és élettársát, K. Emíliát, mivel korábban velük szemben több más ügyben már intézkedtek.

A lopás bűntettével gyanúsítható 45 éves férfit és 25 éves bűntársát 2022. május 6-án – néhány óra eltéréssel – elfogták és őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tettek a páros letartóztatásának indítványozására.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.