„Nádasdi” lopás

2014. 02. 25., k - 09:10
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kerékpárral szállították a kiásott kábeleket, amikor lebuktak.

A Kaposvári Rendőrkapitányság eljárást indított 2014. február 24-én lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két helyi férfi ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. február 24-én 19 óra és 20 óra közötti időben a „Nádasdi erdőből”, egy 15 éves fiú 25 éves társával együtt 10 méter hosszúságú, 5 cm átmérőjű réz kábelhuzalt ásott ki a földből, majd azokat elvágták fűrésszel. Az eltulajdonított kábeleket egy kerékpáron tolták hazafelé, amikor a rendőrök tetten érték őket. A fiatalkorú fiút és H. Boldizsárt elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol – szabadlábon hagyásuk mellett – gyanúsítottként hallgatták ki őket.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.