Munkáltatójától lopott

2018. 09. 03., h - 09:09
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy éven át lopott szerszámokat és alkatrészeket egy tatai cégtől egy tatabányai férfi. Tettével több millió forintos kárt okozott munkáltatójának.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 49 éves tatabányai férfi ellen. Sz. Ferenc a gyanú szerint 2017 szeptembere és 2018 augusztusa között több alkalommal lopott különféle szerszámokat és alkatrészeket egy tatai cégtől. A vállalat egyik vezetője fedezte fel, hogy a cég egyik alkalmazottja egy internetes oldalon kínálja eladásra a náluk használatos szerszámokat, ezután tett feljelentést a rendőrségen. A rendőrök Sz. Ferencet 2018. szeptember 1-jén állítottak elő a Tatai Rendőrkapitányságra.

Sz. Ferenc gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy az alkatrészeket a pólójába rejtve hozta ki a cégtől és azokat el akarta adni. A férfi lakásán a rendőrök megtalálták az eltulajdonított tárgyakat, amiket lefoglaltak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.