Műhelyből loptak a fiatalok
A rendőrök két 16 éves nagykanizsai fiút fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként.
A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi tett bejelentést 2016. március 2-án 11 óra 33 perckor a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányító Központjába arról, hogy Nagykanizsán a Pivári utcában található műhelyébe betörtek.
A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy az ismeretlen elkövető betörte az épület ablakát és láncfűrészt, elektromos eszközöket, valamint kézi szerszámokat tulajdonított el.
A nagykanizsai nyomozók rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket, akiket elfogtak és előállításukat követően gyanúsítottként hallgattak ki.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a két 16 éves fiú ellen.