Mogyorós- és kávészacskókban terítették a drogot

2017. 06. 26., h - 23:37
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Két dílert fogtak el a rendőrök Budapesten.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást V. József 31 éves budapesti és Sz. István 38 éves egyeki lakos ellen. 

A KR NNI a Nemzeti Védelmi Szolgálattal és a Zala Megyei Rendőr-főkapitánysággal közösen végzett nyomozása során megállapított adatok szerint V. József egy Budapest, XI. kerületben lévő társasház garázsában porciózta ki a feltehetően külföldről származó kábítószert. A drogot a férfi kávés-, mogyorós- és fűszereszacskókba rejtette, amelyeket így adott tovább nagyobb tételben vevőinek, köztük Sz. Istvánnak is. Utóbbit 2017. június 23-án délután igazoltatta és fogta el a Készenléti Rendőrség járőre Budapest VIII. kerületében. A férfi autójában a rendőrök több fűszerkeverékes és földimogyorós zacskót, bennük az előzetes szakvélemény szerint mintegy fél kilogramm amfetamin típusú kábítószert találtak.

V. Józsefet a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége ugyancsak 2017. június 23-án fogta el Budapesten, egy XXII. kerületi üzletközpont parkolójában. Autójában két lezárt zacskóban kávészemek közé rejtve 604 ecstasy tablettát, szintén lezárt földimogyorós zacskóban amfetamint találtak, valamint lefoglaltak több mint kétmillió forint készpénzt.

Az ügyben eddig végrehajtott házkutatások során – az előzetes igazságügyi vegyészszakértői vélemények alapján – mintegy 1200 ecstasy tablettát, hat kilogramm amfetamint és közel hatmillió forint készpénzt foglaltak le a rendőrök.

A két gyanúsítottat a KR NNI nyomozói kihallgatásukat követően őrizetbe vették, majd az illetékes bíróság 2017. június 26-án elrendelte előzetes letartóztatásukat. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.