Mobilt lopott

2020. 02. 11., k - 12:34
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgattak ki egy 32 éves férfit, aki mobiltelefont lopott el a város egyik szórakozóhelyéről.

A sándorfalvi férfi 2020. február 7-én reggel kávézás közben lett figyelmes az egyik asztalon felejtett készülékre. Egy óvatlan pillanatban zsebre tette a telefont, majd távozott a szórakozóhelyről. A rendőrök rövid időn belül azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akinél megtalálták az eltulajdonított mobiltelefont is. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, ellene lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

Az áldozattá válás megelőzése érdekében a rendőrség a következőket javasolja:

- Értékeit ne tévessze szem elől, ne hagyja őrizetlenül, még nagyon rövid időre sem! A pultra, padra letett vagy azokon felejtett mobiltelefon, napszemüveg, pénztárca, táska vonzó lehet a tolvajoknak.

- Éljen egészséges gyanúval, gyakran távolról felismerhető az elkövető szándéka!

- Lehetőség szerint használjon övtáskát, válltáskáját hónalja alá szorítva hordja!

- Bankkártyáját ne tartsa együtt a hozzá tartozó PIN kóddal!

- A pénzt, iratot, mobiltelefont a ruha vagy táska belső részén, lehetőleg több helyen, és cipzárazható zsebekben tartsa!

- Különösen figyeljen a nagy tömegeket vonzó rendezvények helyszínén!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Másik megyéből került elő

Kecskemétről Békésszentandrásig hajtott lopott autóval az a férfi, akinek mostanra közel egy tucat bűncselekmény miatt kell felelnie.