Mindent vitt

2018. 08. 03., p - 09:58
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy tatabányai hétvégi házba tört be a 16 éves fiatal.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 16 éves fiúval szemben. A gyanú szerint a fiatal 2018. május 18-án a kertkaput benyomva bement egy tatabányai hétvégi ház udvarára, ahol az ott lévő tárolót kifeszítette. Szódáspalackot, akkumulátort, háztartási és kempingfelszereléseket vett magához, de ezzel még nem elégedett meg. Ezután kifeszítette a telken lévő hétvégi ház ajtaját, ahol egy vaskályhát talált, amit szintén magával vitt. A fiatalkorút 2018. augusztus 2-án fogták el és hallgatták ki gyanúsítottként a tatabányai nyomozók. A fiú gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy a lopott holmikat eladta, továbbá három, hasonló bűncselekmény elkövetését is elismerte. Helyszíni kihallgatásán meg is mutatta a nyomozóknak, hogyan követte el a lopást.

1

2


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.