Megtervezett lopás

2018. 06. 20., sze - 10:50
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított először szabaddá tette a bódéba való bejutást, majd pár nap elteltével visszatért, és ellopta a bevételt.

A Komáromi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 29 éves naszályi lakos ellen.  A férfi 2018. május 25-én az esti órákban, egy mocsai halastóhoz ment horgászni. Az engedély vásárlása közben megfigyelte, hogy a jegykiadó pavilon ablakát hogyan zárják, és a pénzt hol tartják. A naszályi lakos a horgászás közben még éjszaka visszament a bódéhoz, és az ablakot záró vasrudat ellopta. Június 3-án éjszaka ismét visszatért oda, majd az ablakot kinyitotta, és a bodegában lévő lemezkazettából ellopta a bevételt. Ezt követően hazament, a megszerzett pénzt pedig elköltötte.

A komáromi nyomozók azonosították a 29 éves férfit, akit június 19-én gyanúsítottként kihallgattak. A tettes a bűncselekmény elkövetését beismerte.

2


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.