Megtalálták az ellopott tornadresszeket
A terézvárosi rendőrök elfogták azt a nőt, aki ellopott egy bőröndöt a vonaton.
A 44 éves miskolci F. Ildikó 2018. június 8-án délután Budapest VI. kerületében, a Nyugati pályaudvaron egy vonaton takarított, amikor ellopott egy bőröndöt a benne lévő tornadresszekkel együtt.
A terézvárosi nyomozók a bevezetett nyomozati cselekmények, valamint a kamerafelvételek elemzése alapján azonosították az elkövetőt, akit 2018. június 23-án 13 óra 5 perckor a XIII. kerületi lakhelyén elfogtak. A rendőrök a lakásban megtalálták a bőröndöt, majd a nő miskolci lakásában a három tornadresszt is.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói F. Ildikót lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.