Másfél hét alatt harmadszor fogták el a rendőrök a fiatalkorú besurranó tolvajt

2020. 06. 10., sze - 10:55
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 17 éves szekszárdi fiút az elmúlt hetekben több alkalommal kapták el lopás miatt. Ezúttal egy hétmilliós bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg, majd vették őrizetbe a szekszárdi nyomozók.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Szekszárdi Rendőrkapitányság egyenruhásai 2020. május 26-án a délutáni órákban járőrözés közben egy gyanúsan viselkedő gyalogosra lettek figyelmesek, aki mikor meglátta a rendőrautót, elszaladt. A rendőrök a férfi után futottak, és egy iskola udvarán elfogták a menekülőt, egy 17 éves helyi fiatalt. Az adatai ellenőrzése során kiderült, hogy a fiút több mint egy hónapja körözik, mert megszökött a szekszárdi nevelőotthonból. A körözött személyt előállították, és a ruházata átvizsgálása során csaknem egymillió forintnyi – eurót és forintot – készpénzt és aranyékszereket találtak nála, melyek eredetéről hitelt érdemlően elszámolni nem tudott. 

Azóta kiderült, hogy a fiúnál levő nagyobb összegű készpénz megalapozottan feltehető, hogy egy székesfehérvári lopásból származik, melyet 2020. május 5-én az éjszakai órákban követett el. Ekkor egy lakásból csaknem hatmillió forintnyi készpénzt – forintot és eurót –, valamint aranyékszert, laptopot, értékes női táskát, iratokat és bankkártyát lopott el. Ezzel csaknem hétmillió forint kárt okozott a sértettnek.  

Arról is beszámoltunk korábban, hogy a fiatalt 2020. június 3-án is elkapták egy besurranásos lopás miatt. Ekkor a rendőrök kihallgatása után visszavitték a nevelőintézetbe, ahonnan korábban rendszeresen megszökött.

A fiú ezúttal sem maradt sokáig az otthonban. A szekszárdi járőrök 2020. június 8-án másfél hét alatt immár harmadszor fogták el, ekkor már a nyomozók is keresték a székesfehérvári lopás miatt. A besurranót a Székesfehérváron elkövetett bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatták ki, azonban nem mondott semmit a rendőröknek. Az elmúlt hetekben legalább háromrendbeli lopás bűntett, háromrendbeli lopás vétség és kétrendbeli lopás vétség kísérlet írható a számlájára. Tetézte a bajt a fiú azzal, hogy két elfogása során is kábítószergyanús anyagot találtak nála. Emiatt is eljárás indult ellene kábítószer birtoklása vétség elkövetésének gyanúja miatt

A nyomozók a fiút őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam