Más rendszámmal közlekedett

2020. 02. 18., k - 07:31
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kisbéri Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki egy másik jármű hatósági jelzését szerelte fel az autójára.

Eljárás indult egy bakonybánki férfi ellen, aki 2020. február 10-én délután Kisbéren, a Szent Imre utcában közlekedett egy személygépkocsival. A rendőrök ellenőrzés alá vonták és megállapították, hogy az Ausztriából származó járműre szerelt hatósági jelzés egy másik autóhoz tartozik. A sofőrt a rendőrkapitányságra előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt indítottak büntetőeljárást. B.Gábor gyanúsítotti kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését beismerte.

A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és bíróság elé állítási javaslattal megküldte az eljárás ügyiratait a Komáromi Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.