Lopás miatt őrizetben

2018. 08. 31., p - 08:45
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pénztárcát vett ki egy férfi táskájából egy helybeli fiatal Szegeden. Néhány héttel később egy lépcsőházban levő szárítóról akart ruhákat lopni, azonban a sértett megzavarta. A rendőrök a feltételezett elkövetőt előállították, majd őrizetbe vették.

A gyanúsított 2018. július 25-én délután pénztárcát lopott egy utcán sétáló férfi táskájából, majd sietősen távozott. A 19 éves fiatal augusztus 29-én hajnalban egy szegedi lépcsőházban levő szárítóról akart ruhákat eltulajdonítani, a sértett azonban megzavarta, ezért ekkor nem járt sikerrel. A bejelentést követően, a kapott személyleírás alapján a helyi körzeti megbízott 24 órán belül azonosította a feltételezett elkövetőt.

Őt a Szegedi Rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. Ellene lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A nyomozók a férfit őrizetbe vették, majd az ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.