Lopás miatt felelhet

2020. 06. 26., p - 10:04
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki az ismerősétől mobiltelefont lopott.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 29 éves esztergomi férfi ellen. A gyanú szerint K. B. 2020. május 2-án ellopta ismerőse mobiltelefonját, majd még aznap eladta. A tettest május 12-én hallgatták ki gyanúsítottként az esztergomi nyomozók. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy pár napig lakott ismerőseinél, és mivel nem volt pénze, ellopta egyikük telefonját, ami az asztalra volt letéve. A bevezetett nyomozati cselekmények során a rendőrök a telefont megtalálták, és lefoglalták, majd azt a sértettnek visszaadták.

A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte az Esztergomi Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.