Lopás és sikkasztás - rendőrkézen a három gyanúsított
A Bajai Rendőrkapitányság munkatársai egy három főből álló bűnbandával szemben folytatnak nyomozást több vagyon elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/mont%C3%A1zs_391.jpg?itok=B__hMOoi)
Legalább tíz vagyon elleni bűncselekményt követtek el ismeretlen tettesek 2020 decembere és 2021 áprilisa között Baján, Vaskúton és Garán. A nyomozók úgy vélték, hogy a cselekmények összefügghetnek, és sejtésük később be is igazolódott.
A helyszíni adatok szerint a tolvajok nem válogattak az elkövetési módokban. Ingatlanok udvaráról tulajdonítottak el különböző tárgyakat – villanymotorokat, alumíniumot –, de az is előfordult, hogy elvitték egy kerítés darabját. Alkalmi lopásoktól, illetve sikkasztástól sem riadtak vissza: utcán hagyott kerékpárt vettek magukhoz, egyikőjük pedig egy kölcsönkért nyaklánccal rendelkezett a sajátjaként.
A bajai rendőrök széles körű adatgyűjtés során jutottak el az ismeretlen tettesekhez. Egyikőjüket, egy 45 éves nagybaracskai férfit még 2021. február 5-én elfogták és őrizetbe vették. Társát, egy 20 éves bajai lakost 2021. április 28-án vették őrizetbe, esetében előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására. A trió harmadik tagja gyanúsítottkénti kihallgatását követően jelenleg szabadlábon védekezhet. A nyomozók a bűnbanda tagjait többrendbeli lopással, illetve egyiküket sikkasztással is gyanúsítják. A rendőrök vizsgálják, hogy a főként tolvajlással gyanúsítható férfiak más, hasonló jellegű bűncselekményeket elkövethettek-e az utóbbi időben.