Lezárult a nyomozás

2014. 04. 16., sze - 08:26
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nagykorpádon fosztogatott a két férfi, a rendőrség vádemelést javasol ellenük.

A Nagyatádi Rendőrkapitányság három rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy kaposkeresztúri férfi ellen, valamint egy rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy nagykorpádi férfi ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen tettesek 2013. decemberében három különböző időpontban nagykorpádi ingatlanok területére és azok épületeibe hatoltak be, ahonnan kerékpárt, élelmiszereket vittek el, a harmadik helyről üres kézzel távoztak. Az eljárás során beszerzett adatok alapján a nyomozók látókörébe került egy 18 éves kaposkeresztúri férfi, valamint társa, egy 19 éves nagykorpádi lakos.  A rendőrök a két terheltet a Nagyatádi Rendőrkapitányságon – szabadlábon hagyásuk mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. P. Rafael mindhárom bűncselekmény elkövetését elismerte, társa, O. Norbert csak a kerékpárlopásban vett részt. Az eltulajdonított biciklit a rendőrök megtalálták és visszaadták tulajdonosának.

A Nagyatádi Rendőrkapitányság az eljárást 2014. áprilisában befejezte és a nyomozás iratait vádemelési javaslattal megküldte a Nagyatádi Járási Ügyészség részére.

 

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.