Lezárult a nyomozás

2014. 03. 19., sze - 06:56
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Volt élettársát bántalmazta a kaposvári férfi, a nő súlyosan megsérült.

A Kaposvári Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi férfi ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. február 13-án 21 óra körüli időben a 25 éves férfi egy kaposvári társasház lépcsőházában, valamint a liftben előzetes szóváltást követően többször arcon ütötte és megrúgta volt élettársát. A bántalmazás következtében a nő – az orvosi vélemény alapján – nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Sz. Imrét az egyenruhások elfogták, a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállították és – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

A Kaposvári Rendőrkapitányság az eljárást 2014. március hónapban befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Kaposvári Járási Ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.