Lezárt ügyek: Kereket oldottak, majd elbuktak

2018. 02. 06., k - 14:02
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a fiatalemberrel és fiatalkorú társával szemben, akik Mezőkövesden összesen nyolc kerékpárt loptak el.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság egy 19 éves mezőkeresztesi fiatalemberrel és 16 éves társával szemben. A gyanúsítottak 2017 szeptemberében Mezőkövesden, összesen nyolc biciklit tulajdonítottak el, amelyeket eladtak. A „kerékkötőknek” könnyű dolguk volt, hiszen egy jármű sem volt lelakatolva. Volt olyan eset, amikor a páros elesett, a kerékpárt pedig hátrahagyva szaladtak tovább. Más alkalommal pedig az ellopott kerékpárt egy bokorba dobták, hogy később értékesíthessék.

Az ügyben indított nyomozást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya felhívja a kerékpárosok figyelmét, hogy a biztonságos értékmegőrzés érdekében tartsák be a szakemberek legfontosabb intelmeit:

- a biciklik lezárásához U-lakatot, vagy edzett szemekből álló acélláncot használjanak, és ne sodronyzárat vagy gyűrűs gerinclakatot,

- a kerékpár vázát biztos tereptárgyhoz rögzítsék,

- és soha ne hagyják lezáratlanul a kerékpárt. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.