Lezárt ügyek: Elvették a jogosítványaikat

2018. 05. 10., cs - 11:13
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy ittas sofőrrel szemben élt vádemelési javaslattal a Miskolci Rendőrkapitányság.

A Miskolci Rendőrkapitányság elsődleges feladatai közé tartozik többek között a közlekedés biztonságának megteremtése. Közúti ellenőrzések során szűrték ki a rendőrök azokat a járművezetőket, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. A férfiakat az elmúlt időszakban Miskolcon, Bőcsön, Mályiban és Kistokajban emelték ki a forgalomból a járőrök. A közúti ellenőrzések során minden esetben elvették a vezetői engedélyeket.

A Miskolci Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást az ittas sofőrökkel szemben, amelyeket befejezett és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

 

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti! Az ittas állapotban elkövetett járművezetés pedig bűncselekmény és bírósági eljárást von maga után.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!