Lezárt ügyek: bíróság elé állhat az iskolások támadója

2016. 12. 01., cs - 15:28
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki iskolásokat rabolt ki Miskolcon.

Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Sz. Béla 22 éves helyi lakossal szemben. A gyanúsított 2016. október 4-én 12 óra 15 perc körül Miskolcon, a Szentpáli utcában odalépett három 15 éves iskolás fiúhoz, akiktől pénzt, majd késsel fenyegetőzve mobiltelefonokat követelt. Az egyik fiú elővette pénztárcáját, amiből az útonálló készpénzt vett el, majd elmenekült a helyszínről.

 

A bejelentést követően a rendőrök másnap hajnalban azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével magalapozottan gyanúsítható férfit.

 

A Miskolci Rendőrkapitányság a bűnügyi őrizetbe vett terhelttel szemben előterjesztést tett előzetes letartóztatásának ügyészi indítványozására, amit a bíróság elrendelt.

 

Az ügyben indított nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.