Lezárt ügy: egri rablás

2020. 06. 19., p - 10:35
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök vádemelést javasolnak az egerszalóki férfival szemben.

Ahogy arról korábban már hírt adtunk, egy egerszalóki férfit azzal gyanúsítanak a rendőrök, hogy 2020. március 3-án 16 óra 50 perc körül Egerben, a Leányka úti aluljáróban ököllel arcon ütött egy nőt és letépte róla a táskáját. Menekülés közben egy szemtanú próbálta visszatartani őt, melynek hatására a megszerzett táskát eldobta és elfutott a helyszínről. A bántalmazott súlyos sérülést szenvedett.

Az egri nyomozók a bejelentést követően 24 órán belül azonosították a feltételezett elkövetőt, majd a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen elfogták. Rablás, testi sértés, közokirattal visszaélés, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűncselekmények gyanúja miatt hallgatták ki.

A 39 éves K. Dezsőt a nyomozó hatóság őrizetbe vette és előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására, melyet az Egri Járásbíróság elrendelt.

A jelenleg is letartóztatásban lévő férfival szemben folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában az Egri Rendőrkapitányság elvégezte a szükséges eljárási cselekményeket, és a keletkezett iratokat megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam