Lezárt akta: műszaki cikkeket lopott

2022. 05. 19., cs - 07:34
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pétervásárai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Az Egri Rendőrkapitányság Pétervásárai Rendőrőrse lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárást egy domonyi lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a 26 éves férfi 2021. szeptember 12-16. között a bejártai ajtót befeszítve bement egy tarnaleleszi házba és onnan televíziót, centrifugát, illetve egy körfűrészt tulajdonított el.

A rendőrök az eljárás során azonosították a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható férfit, aki gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett és elmondta, hogy a tévét és a centrifugát már visszavitte a tulajdonosának. 

A nyomozó hatóság a vizsgálati szakaszban a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat a napokban továbbította az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.