Lezárt akta: Háromszor is megbotlott
A dombóvári rendőrök befejezték a nyomozást egy dalmandi fiatalember ügyében, aki ez év tavaszán több helyi portára is bement, és sehonnan sem távozott üres kézzel.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/06.13.%20domb%C3%B3v%C3%A1ri%20lead.jpg?itok=qK0RVsUc)
Április elején tett feljelentést egy dalmandi férfi ismeretlen tettes ellen, aki a bekerített udvarán álló, csukott, de nem zárt melléképületből szerszámokat vitt el 10 000 forint értékben.
Pár héten belül még ketten tettek feljelentést a községből, mert egy hívatlan látogató őket is megkárosította. Egyiküknél a nyitott kiskapun és a bejárati ajtón jutott be a házba, majd egy pénztárcából elvett 7000 forintot. A másik sértett kára közel 50 000 forint. Hozzá a tettes a bezáratlan kapun jutott az udvarba, majd a szintén be nem zárt melléképületből elvitte a benzinmotoros fűkaszát.
A dombóvári nyomozók rövid időn belül eljutottak egy helyi férfihoz, aki kihallgatása során beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy az első esetben munkavégzés miatt járt a melléképületben, a ház tulajdonosa füvet vágatott vele. Amikor elrakta a fűnyírót, meglátta a szerszámokat. Akkor gondolta ki, hogy ellopja és értékesíti azokat. A másik két háznál az csábította el, hogy az ajtókat nem zárták be, így könnyen bejuthatott mindkét udvarba. Időközben az elcsent pénzt, valamint a szerszámok eladásából származó összegeket is felélte. A meggyanúsított férfinak háromrendbeli lopás vétség miatt kell felelnie.
A napokban a Dombóvári Rendőrkapitányságon befejezték az eljárást, az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségre.