Lezárt akta: ellopta a fakerítést, majd eltüzelte
A Csongrádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást azzal a 20 éves férfival szemben, aki 2021 februárjában eltulajdonította egy ház fakerítését, és bejárati ajtaját.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/csongr%C3%A1d%20keri%C3%ADt%C3%A9s%205.jpg?itok=Kd5Kl8fC)
A rendőrségre 2021. február 15-én érkezett bejelentés, hogy egy ingatlan utcafrontra nyíló fakerítésének egyes elemeit, bejárati ajtaját, bejutva a szobaajtókat, továbbá egy mázsa tűzifát ismeretlenek elvittek, amellyel a tulajdonosnak több tízezer forint kárt okoztak.
Az elvégzett adatgyűjtés eredményeként a rendőrök rövid időn belül azonosították azt a helybeli fiatalt, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható.
A feltételezett elkövetőt előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétség megalapozott gyanúja miatt. Az eljárás során a gyanúsított tettét azzal indokolta, hogy tüzelőre volt szüksége, ezért rongálta meg, majd tulajdonította el a kerítést és az ajtókat.
Az eljárás iratait a nyomozók a napokan vádemeléssel megküldték, az illetékes ügyészségnek.