Lezárt akta: Elfogták az önjelölt buszvezetőt

2019. 10. 07., h - 11:11
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal az újszentiváni férfival szemben, aki feltört, elvitt, majd összetört egy autóbuszt a Tisza-parti városban.

A megalapozott gyanú szerint a 19 éves elkövető 2019. május 2-án a hajnali órákban gyalogosan tartott hazafelé a belvárosból. Eközben Szőregen, egy parkoló autóról lelopta annak rendszámtábláit, majd megrongált több autóbuszt. Egy buszt el is indított, úgy gondolta, kerül vele egyet. Útja során meglátott egy járőrautót, amitől megijedt és egy mellékutcába hajtott. A rendőrök utánafordultak, ekkor a fiatal az utcavégi erdős résznél megállt a járművel és gyalogosan bemenekült a fák közé.
A szegedi rendőrök az adatgyűjtés eredményeként, tizenkét órán belül megállapították a feltételezett elkövető kilétét, akit otthonából előállítottak. A gyanúsított részletes beismerő vallomást tett. Ellene rongálás bűntette, egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette és jármű önkényes elvétele bűntette miatt indult büntetőeljárás. Az autóbusszal történő közlekedés során elkövetett szabálysértések vonatkozásában ellene külön szabálysértési feljelentést tettek a rendőrök. A fiatalt a nyomozók őrizetbe vették.

A Szegedi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.