Lezárt akta: apa, fiai, meg még néhány rokon

2022. 06. 18., szo - 11:40
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykőrösi rendőrök befejeztek egy év elején indult lopási ügyet. A végére tíz helyszínhez tudták kötni - különböző felállásban - apát, két fiát és két további rokonukat.

A csapat egyik tagja hónapok óta letartóztatásban van, fiatalkorú testvére bűnügyi felügyeletét rendelte el a bíróság, a többiek: a személyi szabadságukban korlátozott fiúk apja, az ő élettársa, valamint a fiatalkorú nagybátyja szabadlábon védekezhetnek.

Idén januárban jelezték a rendőrségen, hogy egy nagykőrösi ház ablakainak párkánylemezeit ismeretlenek megrongálták, egy darabot el is vittek. A lopási kár nem volt jelentős, de a lemezek lefeszegetésével okozott rongálási kár több tízezer forintra rúgott. Néhány nappal később egy lakatlan ingatlan kerítését taposták le ismeretlenek, majd a kifeszített ajtón bejutva háztartási gépek kábeleit lopták el. Jártak hívatlanul egy másik lakatlan házban, ahonnan mosógépet, mikrohullámú sütőt, gázpalackot és kályhacsövet vittek el. A helyi buszpályaudvar mosdójából leszerelték a csaptelepet, csövet, majd távoztak, egy Sarkantyú utcai házból pedig négy aranygyűrűt loptak el. Az illegális beszerzőkörutak zsákmányainak egy részét később hulladékátvevő helyeken, illetve zálogházban értékesítették.

A fiatalkorút egy sportcipő ellopásával is meggyanúsították, amit egy helyi iskola öltözőjéből lopott.

A nyomozók a 17 éves, bűnügyi felügyelet alatt álló gyanúsítottat tíz, 37 éves apját három, 24 éves unokabátyját négy, 18 éves, letartóztatott testvérét egy, az unokabáty 29 éves élettársát két helyszínhez tudták kötni.

A Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a lopás bűntettének és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.