Leütötte, majd meg is verte
Egy 43 éves orosztonyi férfi ellen javasolt vádemelést a Nagykanizsai Rendőrkapitányság, aki a falujában az utcán támadt rá egy kerecsenyi emberre.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. június 23-án a délelőtti órákban egy 43 éves kerecsenyi férfi Orosztonyban háziorvosánál járt, amikor a rendelő előtt összefutott egy nő ismerősével, majd mindketten a helyi presszóba mentek, ahol összeszólalkoztak egy ott italozó, 43 éves helyi emberrel. A vitát követően a két ismerős távozott a kocsmából, azonban az orosztonyi férfi az utcán rátámadt kerecsenyi vitapartnerére, melynek során többször megütötte és meg is rúgta a férfit. A támadó ellen a sértett magánindítványt terjesztett elő.
Az elkövetőt a rendőrök még aznap elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság garázdaság és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. R. ellen szóló vádemelési javaslattal a nyomozási iratokat megküldte a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.