Letartóztatták az oroszlányi önbíráskodót

2020. 07. 31., p - 10:40
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vélt tartozását akarta erőszakkal visszavenni ismerősétől az a férfi, akinek a bíróság elrendelte letartóztatását.

Önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 45 és egy 23 éves oroszlányi férfi ellen. A gyanú szerint K. Andor és ifjabb K. Andor 2020. július 28-án délelőtt Oroszlányban egy vélt tartozás okán pénzt követelt ismerősétől. Amikor a sértett ezt megtagadta, az elkövetők a földre lökték, zsebéből kivették a mobiltelefonját, amit összetörtek. A sértett zsebében készpénz is volt, ami a bántalmazást követően eltűnt. A cselekménynek végül egy arra járó nő vetett véget, az elkövetők ezután elmenekültek a helyszínről.

Az oroszlányi rendőrök, amint tudomást szereztek az esetről, a tettesek felkutatására indultak. A helyszínen lévő térfigyelőkamerák felvételei alapján még aznap azonosították és elfogták őket. Velük szemben kábítószergyorstesztet alkalmaztak, ami pozitív lett, ezért ellenük kábítószer birtoklása vétség elkövetésének gyanúja miatt is eljárás indult. A két férfit gyanúsítotti kihallgatást követően a nyomozók őrizetbe vették.

Az ügyészség indítványozta az egyik gyanúsított, a 45 éves K. Andor letartóztatását, amit az illetékes bíróság 2020. július 31-én elrendelt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.