Letartóztatták a késelőt

2020. 09. 25., p - 11:59
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismerősét szúrta meg a gyanú szerint egy 19 éves férfi Tatabányán. A rendőrök rövid időn belül elfogták az elkövetőt, a bíróság pedig elrendelte letartóztatását.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlet elkövetése miatt folytat eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 19 éves férfi ellen. A gyanú szerint 2020. szeptember 23-án délután D. Krisztián az utcán szóváltásba került több ismerősével, és egyiküket a nála lévő késsel megszúrta, majd elmenekült a helyszínről. Az esetről az egyik szemtanú tett bejelentést 14 óra 44 perckor, és a rendőröknek mindössze másfél órára volt szükségük arra, hogy elfogják a feltételezett elkövetőt. A helyszín közelében a kést is megtalálták, amit lefoglaltak. A 19 éves férfi gyanúsítotti kihallgatásán tagadta a bűncselekmény elkövetését. D. Krisztiánt a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezésére az ügyészség indítványozta letartóztatását, amit a bíróság 2020. szeptember 25-én elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.