Letartóztatták a betörőt

2020. 04. 09., cs - 10:36
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két óvodába és három iskolába tört be az a férfi, akinek a bíróság elrendelte letartóztatását.

A gyanú szerint három általános iskolába és két óvodába törte tört be K. Viktor 2020 januárjában Sárisápon, Dorogon, Tokodon és Bajnán. A 30 éves férfi az ablakot befeszítve vagy betörve jutott be az intézményekbe, ahonnan laptopot, készpénzt, élelmiszert és más használati tárgyakat lopott el. Az elkövető a bűncselekményeket éjszaka követte el, az intézmények dolgozói másnap reggel, nyitáskor vették észre a betörést.

A Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya munkatársainak eredményes nyomozása eredményeképpen az elkövetőt azonosították, és 2020. április 7-én elfogták. A férfi lakásán kutatást tartottak, amelynek során az eltulajdonított holmik egy részét is megtalálták és lefoglalták. K. Viktor ellen üzletszerűen elkövetett lopás bűntett és lopás vétség kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás. Gyanúsítotti kihallgatásán a férfi beismerő vallomást tett.

A gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezésére a bíróság 2020. április 9-én elrendelte letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.