Letartóztatásban a terjesztő

2018. 09. 22., szo - 06:10
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószert árult a gyanú szerint egy tatabányai férfi.

Két férfit és két nőt állítottak elő a tatabányai rendőrök a helyi rendőrkapitányságra 2018. szeptember 19-én. A gyanú szerint mindannyian kábítószert fogyasztottak. A nyomozók a fogyasztók kihallgatása után széleskörű adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeképp azonosították azt a 46 éves tatabányai férfit, akitől a gyanú szerint a kábító hatású szert vásárolták. N. Lajost a nyomozók még aznap Tatabányán elfogták és előállítását követően gyanúsítottként kihallgatták. A férfi lakásán tartott kutatás során a rendőrök több, kábítószer tartásával kapcsolatos eszközt – digitális mérleget, tasakot - találtak, amelyet lefoglaltak. A férfi ellen kábítószer kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. N. Lajost a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezésére a bíróság 2018. szeptember 21-én elrendelte letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.