Letartóztatás

2018. 08. 30., cs - 08:04
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szobrot rongált meg és ablaküvegeket tört be egy 34 éves férfi Komáromban. A bíróság elrendelte a letartóztatását.

Vascsővel és kalapáccsal esett neki egy Komáromban lévő szobornak egy 34 éves komáromi férfi 2018. augusztus 25-én éjjel. K. Miklós ütötte-verte a szobrot, amiből több darab le is tört. A férfi cselekményével több milliós kárt okozott a műemlékben. A komáromi rendőrök amint tudomást szereztek a bűncselekményről, az elkövető felkutatására indultak. A 34 éves gyanúsítottat két nappal később otthonában elfogták és előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra. Kiderült, hogy a férfi az elmúlt napokban több, hasonló jellegű bűncselekményt is elkövetett. Egy héttel korábban egy lottózó üveg ajtaját dobálta meg kővel, a szobor megrongálását követő napokban pedig egy vascsővel betörte szomszédja házának ablakát, valamint a helyi rendőrkapitányság ablaküvegét is.

K. Miklós gyanúsítotti kihallgatásán mindegyik bűncselekmény elkövetését elismerte. Elmondta, hogy a rongálásokkal a dühét akarta levezetni. Ellene felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett és rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette és az ügyészség kezdeményezésére a bíróság 2018. augusztus 29-én elrendelte a letartóztatását.

1

2


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.