Lebukott a betörő

2019. 06. 18., k - 09:23
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az esztergomi rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy táti családi házba tört be.

Egy táti családi házba törtek be 2019. június 16-án, ahonnan különböző használati tárgyakat, kerékpárokat, számítógépet, nyomtatót, DVD-lejátszót, fűnyírót és mikrohullámú sütőt tulajdonítottak el. Az Esztergomi Rendőrkapitányság járőrei másnap este elfogtak és előállítottak egy helyi lakost, aki gyanúsítotti kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy tudomása volt arról, hogy évek óta nem lakja senki a házat, és el akarta adni a lopott értékeket.   

A rendőrség az ellopott tárgyakat lefoglalta, B. Bence ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Az Esztergomi Rendőrkapitányság a gyanúsított gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását tervezi. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.