Lebukott

2018. 10. 10., sze - 07:44
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szomszédok zavartak meg egy betörőt Tokodon.

Dél után nem sokkal érkezett bejelentés a Dorogi Rendőrkapitányságra 2018. október 8-án, miszerint egy tokodi lakásba egy férfi betört, majd onnan az ablakon kimászva elmenekült. A dorogi rendőrök azonnal az elkövető felkutatására indultak, akit a helyszín közelében megtaláltak és elfogtak. A 19 éves sárisápi F. Attilát előállították a Dorogi Rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást ellene.

Kiderült, hogy a férfi az elmúlt napokban több bűncselekményt is elkövetett. Három nappal korábban az ablakon keresztül bement egy tokodi házba, ahonnan hangszórót és gyógyszereket tulajdonított el. Október 7-én szintén behatolt egy lakásba, ahonnan készpénzt és dohányt vitt magával.

A férfit gyanúsítotti kihallgatását követően a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte letartóztatásának indítványozását.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.