Követte, majd elvette a táskáját

2018. 10. 10., sze - 07:27
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát egy 36 éves férfival szemben, aki egy idős nő táskáját elvette.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2018. július 14-én 11 óra körül figyelt fel a belvárosban sétáló idős asszonyra, akit követni kezdett, majd szóba elegyedett vele. A nő vállán egy hátizsákot viselt. Amikor az otthonához ért, a férfi a társasház emeleti lakásához is követte a sértettet, majd egy óvatlan pillanatban levette annak válláról a táskát és elfutott vele.

A bejelentéstől számított öt órán belül a helyi körzeti megbízottak azonosították, majd elfogták és előállították a feltételezett elkövetőt. Az otthonában tartott házkutatás során a rendőrök megtalálták a táskával együtt ellopott készpénzt, és a gyanúsított megmutatta, hogy hol dobta el a hátizsákot a sértett irataival együtt.

A helybeli férfi a cselekmény elkövetését elismerte. Ellene kifosztás bűntettének elkövetése, valamint közokirattal visszaélés vétségének elkövetése megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Szegedi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.