Körözések sora

2014. 03. 16., v - 08:03
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Többszörösen körözött férfit fogtak a balatonlellei egyenruhások.

A balatonlellei rendőrök ellenőriztek 2014. március 15-én 16 óra 15 perckor egy 56 éves budapesti férfit, akiről kiderült, hogy ellen több élő körözés volt érvényben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Osztálya és a Pesti Központi Kerületi Bíróság körözését rendelt el csalás miatt, továbbá a Belvárosi Bűnügyi Régió szintén körözést adott ki a férfi ellen. Ezen kívül a Budapest XXI-XXII. Kerületi Ügyészség és a Budapest XI. Kerületi Rendőrkapitányság tartózkodási hely megállapítása miatt rendelte el körözését. M. Györgyöt a rendőrök elfogták és elállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra, ahol az ellene kiadott körözésekben meghatározottak végrehajtását követően őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.