Kihallgatva

2022. 05. 07., szo - 07:55
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Anya és lánya lett meggyanúsítva, miután magukat családgondozónak kiadva bejutottak egy idős nő érdi házába, majd talált pénzét ellopták.

Az asszony házához 2022. április 28-án délben érkezett a két ismeretlen. Családgondozónak kiadva magukat bekéredzkedtek, hol egyikük, hol másikuk folyamatosan szóval tartotta az időst, mondván, a szociális helyzetét, életkörülményeit hivatottak vizsgálni. Felváltva terelték el az asszony figyelmét, miközben mindent felfogtattak a házban, egy szekrényből és táskából pár ezer forintot sikerült megkaparintani, azzal osontak el.

A nyomozók pár nap alatt kiderítették kik követhették el a bűncselekményt, 2022. május 5-én reggel a 39 éves R. Máriát Érden, míg lányát a 20 éves D. Dorkát budapesti munkahelyéről állították elő.

Kihallgatásukon mindketten tagadtak, gyanúsításuk ellen panasszal is éltek. A 39 éves nő állította, lányával érkezett az érdi házhoz, az idősnek élelmiszereket vittek, el azonban semmit sem hoztak. Lánya álláspontja szerint aznap dolgozott, a ház közelében sem volt, értetlenül áll a történtek előtt.

Az Érdi Rendőrkapitányság a két nővel szemben lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.