Kifosztás miatt került bűnügyi őrizetbe két fiatal Debrecenben

2020. 06. 22., h - 10:12
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 24 éves fiatal és 15 éves társa elvette egy alvó férfi pénztárcáját. A rendőrök pár órán belül elfogták őket.

A rendőrségre 2020. június 20-án hajnalban tett bejelentés egy férfi arról, hogy Debrecen belvárosában elaludt egy padon, és amikor felébredt azt vette észre, hogy az övtáskájából eltűnt a pénztárcája. Az egyenruhások és a nyomozók nagy erőkkel az ügy felderítésébe kezdtek, ami rövid időn belül eredményre is vezetett. Egy 24 éves debreceni férfi, valamint egy 15 éves hajdúszoboszlói fiú került a látókörükbe, akiket még a helyszín közelében elfogtak, majd előállítottak a rendőrkapitányságra.

Mint kiderült, az elkövetők felfigyeltek a sértettre, aki a sétáló utca egyik padján aludt. A fiatalabbik fedezte idősebb társát, amíg az finoman elhúzta az övtáska cipzárját és kivette belőle a pénztárcát. Ezt követően a gyanúsítottak egy élelmiszerboltban, valamint egy büfében is megpróbáltak áldozatuk bankkártyájával fizetni, azonban ez nem sikerült nekik. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást velük szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam