Kifosztás miatt felelhet

2022. 06. 30., cs - 07:56
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

Egy 69 éves debreceni lakos 2022. február 11-én tett feljelentést a rendőrségen, hogy lakásából eltűnt a nyugdíja, amit aznap vett ki számlájáról. A gyanú hamar alkalmi ismerősére terelődött, akivel pár nappal előbb ismerkedett meg.  Már az első találkozás során kiderült, hogy a férfi hamarosan megkapja a nyugdíját. A pénz érkezésének napján a nő újabb találkozót kért, ami létre is jött. Együtt vették le a számláról a pénzt, majd felmentek a férfi lakásra, ahol iszogattak. A gyanúsított kihasználta, hogy áldozata elaludt, élt a lehetőséggel és kifosztotta a férfit.

A nyomozók 2022. február 21-én furtai otthonában fogták el az asszonyt. Gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság elrendelt.

A jelenleg is letartóztatásban lévő 40 éves nővel szemben a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja folytatta le az eljárást. A hatóság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.