Kétszer is lopni akart

2015. 08. 08., szo - 07:14
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Először sikerrel járt, másodszor azonban a sértett szomszédja megzavarta a 20 éves nőt.

Lopás bűntett és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya M. V. ellen. A 20 éves mocsai nő a gyanú szerint 2015. július 25-én egy komáromi társasház folyosójáról babakocsit, gyermekágyat és gyermekülést tulajdonított el. A gyanúsított néhány nap múlva újra bement az épületbe és megint lopni próbált. Ekkor az egyik ott lakó megzavarta és értesítette a rendőrséget. A kiérkező komáromi járőrök a helyszínen elfogták a tettest és előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra. M. V.-t a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, amelynek során elismerte a bűncselekmény elkövetését. A gyanúsított lakásán tartott házkutatáson a nyomozók megtalálták az eltulajdonított holmikat is, amelyeket 2015. augusztus 7-én visszaadtak a sértettnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.