Két nap alatt bíróság elé állították

2018. 05. 19., szo - 07:46
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárta a nyomozást a Tatabányai Rendőrkapitányság.

Bécsből érkezett Tatabányára S. János 2018. május 16-án. Budapesten át Szekszárdra akart eljutni, így megkérdezett egy pizzafutárt, elvinné-e őt egy darabon. Mikor a férfi nemmel válaszolt, S. János megvárta amíg a sértett kiszáll az autójából és bemegy az egyik házba. Ezután beszállt a gépkocsiba és elhajtott vele. Bejárta vele a várost, majd végül egy zsákutcában állt meg. Magához vette az autóban talált készpénzt és a sértett iratait, majd gyalogosan távozott, a járművet pedig az utcában hagyta. Nem jutott azonban messzire, a tatabányai járőrök három órán belül elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. Az 55 éves férfi gyanúsítotti kihallgatásán elmondta a nyomozóknak, hogy nem akarta ellopni az autót, csak úgy gondolta, azzal gyorsabban eléri úti célját, mint vonattal.

S. János ellen a rendőrség lopás vétség és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

A nyomozók S. Jánost őrizetbe vették és 2018. május 18-án bíróság elé állították.

2

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.