Késsel fenyegette az idős sértetteket

2014. 02. 11., k - 15:04
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Készpénzt tulajdonított el, de nem sokáig örülhetett a zsákmánynak, a nagyatádi rendőrök rövid időn belül elfogták a gyanúsítottat.

A Nagyatádi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy görgetegi férfi ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. február 9-én 5 órakor a terhelt bekopogott egy görgetegi családi házba, ahová az ott lakó idősek beengedték. A bebocsátást követően N. Tamás belülről bezárta a bejárati ajtót és egy konyhakéssel fenyegetni kezdte a sértettet és annak élettársát, hogy adják át neki az értékeiket. Miután észlelte, hogy az idős férfi nadrágjában egy pénztárca van, azt elvette tőle és az abban lévő készpénzt eltulajdonította, majd a helyszínről eltávozott. A bejelentést követően a rendőrök a személyleírás alapján rövid időn belül azonosították és Görgeteg belterületén elfogták azt a 25 éves férfit, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. N. Tamást az egyenruhások a Nagyatádi Rendőrkapitányságra előállították és – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, valamint kezdeményezték előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!