Késő bánat…
A paksi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, mely ismeretlen tettesek ellen indult, akik a németkéri játszótéren fákat törtek ki és több játékot is megrongáltak.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/09.14.%20N%C3%A9metk%C3%A9r%204.%20Megrong%C3%A1lt%20tet%C5%91.jpg?itok=sp0Lmz5L)
A település polgármestere tett bejelentést 2022. júniusában, mivel ismeretlenek megrongálták Németkéren a hat évvel korábban létesített és három éve felújított és kibővített játszóteret. Mint elmondta, a rongálók több kis fát is kitörtek, kimozdítottak a helyéről egy lebetonozott kukát és padot is, betontuskóval együtt. A csúszda fölött lévő házikó tetejéről lebontották és szétdobálták a zsindely lemezeket, valamint a korlát deszkáiból többet eltörtek. A rongálási kár nagyjából 250.000.- forint.
Az ügyben kollégáink széleskörű adatgyűjtést végeztek, a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 27 éves helyi férfit elszámoltatták, majd gyanúsítottként hallgatták ki, aki őszinte, beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy internetezni ment a parkba, de sokat ivott aznap és ettől „bekattant”. A rongáló a károkozást elismerte és tettét megbánta.
Az eset körülményeinek vizsgálatát a nyomozók befejezték, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.