Kerítéselemeket lopott

2019. 06. 07., p - 12:06
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Monostori Erőd egyik melléképületébe tört be egy férfi, ahonnan több vasból készült kerítéselemet tulajdonított el.

Egy szlovák állampolgárságú férfi 2019. június 4-én délután Komáromban, a Duna parton található Monostori Erőd egyik zárt melléképületének az ajtaját megrongálta és oda bement. A helyiségben elhelyezett vas kerítéselemek közül öt darabot kézikocsira tett, és azzal Szlovákia irányába távozott. A betörést követően az Erőd biztonsági szolgálata értesítette a komáromi rendőrséget, ahonnan a kiérkező járőrök rövid időn belül a bűncselekmény helyszínétől pár száz méterre, a Rákóczi Ferenc rakparton elfogták az elkövetőt. A tettes egy kézikocsira pakolta a lopott holmit, azt tolta maga előtt, amikor a rendőrök megállították. A férfit a rendőrkapitányságra előállították, ellene lopás bűntett elkövetése miatt indítottak eljárást. Gyanúsítotti kihallgatása során, L. Ondrej a bűncselekmény elkövetését beismerte. A komáromi rendőrök a férfit őrizetbe vették. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és bíróság elé állítás javaslattal megküldte az eljárás ügyiratait az ügyészségnek. Az ügyészség a férfit június 6-án bíróság elé állította.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.