Kerítéselemeket lopott

2019. 06. 05., sze - 13:06
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Monostori Erőd egyik melléképületébe tört be egy férfi, ahonnan több vasból készült kerítéselemet tulajdonított el.

Egy szlovák állampolgárságú férfi 2019. június 4-én délután Komáromban, a Monostori Erőd egyik zárt melléképületének az ajtaját megrongálta és oda bement. A helyiségben elhelyezett vas kerítéselemek közül öt darabot kézikocsira tett, és azzal Szlovákia irányába távozott. A betörést követően az erőd biztonsági szolgálata értesítette a rendőrséget, miután a kiérkező járőrök rövid időn belül a bűncselekmény helyszínétől pár száz méterre, a Rákóczi Ferenc rakparton elfogták az elkövetőt. A férfi egy kézikocsira pakolta a lopott holmit, azt tolta maga előtt, amikor a rendőrök megállították. Az elkövetőt a rendőrkapitányságra előállították, ahol lopás bűntett elkövetése miatt indítottak eljárást ellene.

Gyanúsítotti kihallgatása során L. Ondrej a bűncselekmény elkövetését elismerte. A férfit a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatásának indítványozását.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.